A hónap mottója

"A gép nem a munkást szabadítja meg a munkától, hanem a munkáját a tartalomtól"

Karl Marx

2014. február 10., hétfő

Magyar atom

Nem arra gondolok, hogy a magyarok szeretik atomrészegre inni magukat, bár szeretjük, mi tagadás, és alkalom is adódik (keresünk és találunk) erre bőven.
Arra az atomra gondolok, aminek a felhasogatásával [1] jelentős energiához lehet jutni, még úgy is, hogy a felszabaduló energiának egyelőre csak a hőtartalmát vagyunk képesek hasznosítani – a jó öreg gőzgépben (vö. mikroszkóppal szöget falba verni). Nesze neked technológiai szingularitás!

A szingularitás valahol az agyakban van a ballibeláris oldalon.

Antal sokadik főtt étele szerint ugyanis:

„A választásokhoz közeledve a ballib orbánviktor-gyűlölete végtelenhez, mentális kapacitása nullához közelít.”

Különben hogyan
– válhatott volna az addig a progresszió hernyótalpain dübörgő technokrata ballibek (ballibok és ballibák) szemében az atomerőmű és az atomenergia egyszerre a legförtelmesebb bűnné?
– felejthette volna el a ballib, hogy a Nemzet Csalogánya pár éve maga ment a jó Putyin atyuskához erőművi blokkocskát kuncsorogni [3]?
– mehetett volna ki a buksi ballib fejecskékből az az ártatlan tényecske, hogy megújuló energiaforrások költségeit jelenleg nemcsak kicsinyded országunk (lakosok egyenként meg az ő szerető és szorgos kis államuk) nem képes megfizetni, de már a németek sem akarják annyira [5].
– kerülhette volna el éber figyelmüket az a nyilvánvaló igazság, hogy kishazánkban sem elegendő nap (vö. kontinentális klímából adódó fölhős-ködös-csapadékos napok száma), sem elegendő szél (vö. a tenger és az ő partjának észrevehető hiánya), sem elegendő felesleges biomassza (vö. megművelt föld, a hozzávaló paraszttal és az ő paraszti termelőeszközeivel) nincsen ahhoz, hogy az energiaigényünket kielégítsük belőlük, még akkor sem, ha a megfelelő berendezéseket valami jóságos amerikai nagybácsi ingyé hozzánk vágná.
– szenvedhetnének a pannon puma szárnyalása (vö. képzavar) idején még akut russzofil ballibek hirtelen heveny russzofóbiában [4].
– akarhatna épelméjű ember ismert, kipróbált, magyarok által továbbfejlesztett/fejleszthető orosz technológia mellé ismeretlen és FRANCIA (vö. automata váltós Citroën) technológiát ajnározni (vö. a Simens vezérlőrendszerek és Alstrom metrókocsik boldogtalan, ámde terméketlen házassága a4-es metróban).
– lehetne számukra az orosz gáz nem büdös, az orosz atom meg igen.

Ha meg már bűz:

Arról, hogy az orosz pénz büdösebb, mint a francia vagy az amerikai, lehetne polémiát nyitni, de már a régi latinok is tudták, hogy pecunia non olet.

Ti viszont, hajdani elvtársaim, tényleg bűzlötök. A félelemtől, hogy mekkora lesz a bukta.

Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hááát!

Jegyzetek

1. Nem baltával. Az atomot azért szeretjük, mert balta se kell hozzá, felhasogatja magát. Ezt hívják láncfűrész reakciónak, és egy magyar – na jó, zsidó származású magyar –, Szilárd Leó [2] találta ki.
2. A félreértések elkerülésére: nagybetűvel. Szilárd Leó fizikus, biológus, és sci-fi író, akinek azért nem adtak Nobel-díjat, mert csak (vö. szégyen und gyalázat). A szilárd leó, az annak a vörösboros kólának (Veszprémben, annak idején: leó) lehetne a neve, ami sárgarépadarabok kíséretében visszajön (vö. recycling).
3. Nyilván azért nem hányják sűrűn viktorom szemére, hogy Gyurcsány atomkoldulása idején pont a Fidesz hőzöngött ugyanígy [4], mert akkor nem lenne erkölcsi alapjuk hőzöngeni. Nem mintha így sok lenne.
5. Kíváncsi vagyok hány német atomerőművet zárnak be 2022-re.

3 megjegyzés:

sheenard írta...

Nos, mikor vált az orosz szerződés véglegessé? Ki söprögette össze, tárgyalta le gyorsan és titokban? A "nemzet csalogányá"nál, vagy most? Szóval: ki tette meg?

Mikor tudod meg, mi is történik? Tony, verheted magad a földhöz a Tény akkor is az, hogy MOST lett aláírva a szerződés, és 10 évre az előkészületek is titkosak. Sorry, makacs dolog az a kurva Valóság, és lehet háborogni, hogy azok a "ballibák" mire képesek, de hát nem tudjuk meg, mert nem ők tették meg...

Ja, és jut eszembe: "...míg [a fideszes szavazók közül] másfél éve még csak 28% értett egyet az orosz [paksi] bővítéssel, mostanra ez az arány 53%-ra nőtt." (Metropol 2014. 02. 04)

Szóval agyi szingularitás, kinél is?

Balfrász írta...

Az a baj, Sándor, hogy még mindig nem olvastad el TGM írását a HVG-ben e tárgyban. Én a Nemzet Csalogánya idején is erőműbővítés párti voltam és most is az vagyok. És akkor is orosz atomot akartam, és most is.

Valahol idéznek egy Antal nevű szerzőt, miszerint mások hibái nem mentesítenek a sajátjaink alól.

Azaz, a gyengébbek kedvéért, mert viktorom és pártja hülyék és gazemberek gyülekezet az ami ma a balodalon van nem lesz nem hülyék és nem gazemberek gyülekezete.

sheenard írta...

Ez igaz, csakhogy ne húzzuk már rá az egyik gazemberségét a másikra. Ez a legprimitívebb egyszerűsítés, ami oda vezet, hogy egységesen elítélünk minden politikust, minden pártot, minden próbálkozást. Egyenlőségjelet teszünk ki, holott nincs egyenlőségjel.